2011. november 30., szerda

hangszín

1-2 példa különleges hangszínű előadókra

Méhes Marietta (Trabant)
Ragaszthatatlan szív

Itt van pedig senki se hívta


Molnár Gergely - Spions

2011. november 29., kedd

Terry Riley és a minimalizmus

1960 ban indult el ellenreakcióként a szerializmusra, egyik kiemelkedő alakja Terry Riley aki vegyíti az analóg elektronika adta lehetőségeket(akkoriban még csak az volt) a már meglévő klasszikus hangszerekkel (kifejezetten vonós hangszerekkel)
Minimál nem jelent mást itt mint azt a hangot, amit a hangszerek (vagy éppen egy whiskey üveg, bicikli kerék) kiadnak. Nem bonyolítja túl, inkább a zenei eszköztára nagy mint felépítésbeli tematikája. 4/4-ed az alapütem szinte mindenhol.
Érzéseket fejez ki, melódikus, fejlődő, morajló.
Dinamikája lineáris, de gyarkran(főleg) egysikú

Példaként halgassátok meg "in C" című szerzeményét eme zeneszerző úrnak. A cím sejteti velünk hogy ez bizony C-hangnemben lesz. így is van, csak hogy sok sok hangszer dinamikáj, morajlása egy rendszerezett-rendszertelen hangzatot kelt.


Modern korunkban is jelen van ez a műfaj ahol a ritmus (ez esetben dob) és az elektronika használata erőteljesebb. Üteme pedig felkarolt egy kis House-t, de az alap ugyan úgy 4/4-ed. Hát mi más lehetne?
Harmóniája változik, de ez is elég egyszerű
Sajnos kúltúrája erősen üsszefonódott a drogfogyasztással.
De ha azt nézzük minden zenei irányzatnak megvan a maga "szere" haha.

Luiz Eca - Tristeza de nos Dios

Bossa Nova, brazil zenei irányzat 1956-tól van jelen bár csak 6 évig élte fénykorát.
Alapjai a Cool Jazz és a Samba. Ritumsában a Sambára hasonlít, a hangsúly 4/4-ed második leütésére esik. Főbb hangszerei a nylon húros klasszikus gitár! zonogra, bőgő és ütős hangszerek. Másodlagos karakterisztikát vonós hangszerek és nagyzenekari kiséretekek adják.

Folyamatos "patterneket" játszva kisebb-nagyobb eltérésekkel alakul ki a harmónia. Sok félhangot/kishetest és gitáron jellegzetes négyeshangzatokat/összetett akkordokat használ.
Hangzat rendszere egyértelműen latin.

És akkor halljunk egy példát ami megváltoztatta a brazil zenei világot:
(figyeljétek a vonós hangszereket! hogyan egészíti ki azt a hangszínt amiket a gitár az első leütés utáni két nyolcadban majd a második leütés utáni második tizenhatodban játszik, a zongorának szóló szerepét!)

Mindenféle

érdekesség 1. jódli (Forgács Gábor)
http://www.youtube.com/watch?v=VlEbmNPV9ks
érdekesség 2. zajzene, torzítás (Sunn O))))
http://www.youtube.com/watch?v=sG97k6DMNVM&feature=related
érdekesség 3. énekbeszéd (Ke$ha)
http://www.youtube.com/watch?v=iP6XpLQM2Cs&ob=av2n
érdekesség 4. énekbeszéd (Anna and the Barbies)
http://www.youtube.com/watch?v=1tD3QoZj7qk
érdekesség 5. zajzene+ének(re)beszéd

érdekesség 6. hangtorzítás+ énekhangtorzítás


moll


 dúr
páros
 
páratlan





2011. november 24., csütörtök

Zajzene


Az electro-powernoise-industrial-EBM stílusjegyekkel megáldott Combichrist nevet viselő
formáció 2003-ban alakult. Debütalbumukról hallgathatjátok a Human Error című dalt, mely
azt bizonyítja, hogy az elektronikus zajok csodálatosak. A káosz szerű hangzás szigorú rendezettséggel és menetelés ütemmel párosul.
Akit érdekel, annak ajánlom a hasonlóan elvetemült Winteryear és History Of Madness
című darabokat a lemezről.

Fűrész!

A mai óráról jutott eszembe hogy ilyen is van és hát azért érdekes, mert bakker ez egy fűrész,amin játszik a csávó!

 http://www.youtube.com/watch?v=c7T9FU_hg14&feature=related

A Beethovenes verzióban pedig van crescendo és decrescendo is azthiszem...


http://www.youtube.com/watch?v=cHP9YBNK5AU&feature=related

2011. november 14., hétfő

Énekbeszéd

Tudósok

Gayatri Mantra


QOTSA

crescendo

Get well soon - We are ghosts c. számában is több helyen előfordul

30y - Ül és vár illetve Azt hittem érdemes c. számának a végén található crescendo:

http://youtu.be/utVfqeYiZFA

http://youtu.be/gV4j105Cztw

énekbeszéd

A.E.Bizottság - Kamikaze

Szerelem
(a bizottság legtöbb számában, így ebben a kettőben is énekbeszéd található)



PJ Harvey - The Mountain

ezen szám jó példa arra, hogy egy dalon belül váltakozhat a dúr és a moll

(itt pl F, Dm, Em vagy Am, G, F)

torokének

itt egy példa a torokéneklésre:
Chirgilchin - Lonely Man

2011. november 5., szombat

Max Richter

Haunted Ocean (film: Libanoni keringő)


Remix Dinah Washington énekhangjával. (film: Viharsziget)

2011. november 2., szerda

Delalamm - What a game to play

Lamm Dávid
Szerintem egy fontos alakja a magyar könnyűzene jazzes oldalának, sok formációban és színházi darabban (mint zenész) megfordult, tanulmányait a LFZE jazz - tanszékén végezte.
Jelenlegi projektje a Delalamm amiben még MC Zeek (Németh Péter) is felbukkan